Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 708 6064
Széchenyi logo
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 708 6064

Barát-patak torkolat és környezetének fejlesztése

A projekt bemutatása:

A Budakalászi és a Csillaghegyi öblözet, mint a Duna öblözetei, egymástól elválaszthatatlan egységet alkotnak, melynek szerves része a két öblözetet elválasztó Barát-patak is. A patakon a dunai árvíz visszaáramlásának megakadályozására a jelenlegi töltés fejlesztése, visszatöltésezése helyett árvízvédelmi torkolati műtárgy – árvízkapu – épül.

Az árvízkapu alapvető feladata a Duna emelkedő vízszintje esetén a biztonságos árvízi zárás, a Duna vizének kizárása a patak medréből, a patak váratlan nagy csapadékhozama levezetésének biztosítása, valamint ezen együttes hatások kezelése. A műtárgy lezárása esetén a háttérterületekről érkező csapadékvizet a növekedő vízhozammal szinkronban át lehet majd emelni a Dunába.

A műtárgyat a Barát-patak meglévő medrében alakítják ki. Ezen 4 méter széles üzemi híd vezet keresztül. Az árvízkapu helyszíne a meglévő árvízvédelmi védvonal iránytöréséhez illeszkedik. Így a Duna védvonala észak felől a Gát utca mentén fut, az épülő műtárgyon át keresztezi a patakot, majd a patak torkolatánál a jobb parton éri el a pünkösdfürdői védmű nyomvonalát.

Az árvízkaput MÁSZ (mértékadó árvízszint) +1,50 m szinten építik meg.

A torkolati műtárgy egy kettős elzárású, iker átemelőjű műtárgy az árvízkapu két oldalán, melynek mindkét oldala képes a nagyjából 8 m3/sec mértékadó vízmennyiség átemelésére.

 

A projekt céljai:

 - Kétnyílású árvízvédelmi torkolati műtárgy építése a Barát-patakon;

 - Torkolati műtárggyal egybeépített szivattyútelepek. Nyílásonként 2+4 beépített szivattyúval és három tartalék szivattyúhellyel;

 - Üzemi híd a Barát-patak 0+187 km szelvényében;

 - Automata uszadékfogó gerebek elhelyezése a patak felvízi oldalán;

 - A patak felvízén egy lapvízmérce, a patak alvízi oldalán egy távjelzős vízmérce kiépítése.

A beruházás alapvető célja az árvízi biztonság növelése, illetve az árvízi kockázatok csökkentése, valamint megfelelő biztonságú árvízvédelmi rendszer kiépítése. A fejlesztés megteremti az összhangot az Árvízi Kockázati Térképezés és Stratégiai Kockázatkezelési Terv, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv aktualizálása és a Nagyvízi Mederkezelési Terv elveivel.

 

A projekt adatai:

A projekt azonosító száma: KEHOP-6.4.1-22-2023-00001

A szerződött támogatás összege: 3 100 000 000 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

A projekt kezdete: 2021. 04. 01.

A projekt fizikai befejezésének tervezett határideje: 2023. 04. 28.

Kedvezményezett neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság

Konzorciumi partner: Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

További információ: http://arvizkapu.barat-patak.ovf.hu/