Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 708 6064
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 708 6064

Sikerek a Duna napon

Az idei évben az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szervezésében, Szegeden, Sziksósfürdőn rendezték meg a vízügyi ágazat legnagyobb ünnepét, a Duna napot. A Duna napot minden évben a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának (1994. június 29.) évfordulóján ünneplik a Duna-medence országaiban, idén immár 21. alkalommal. A Duna Európa második legnagyobb vízgyűjtője, a folyó 10 országon, 4 fővároson fut keresztül, de további 9 államból folyik még bele víz és ezzel 19 országot és 81 millió kulturális, nyelvi és történelmi szempontból is sokszínű embert kapcsol össze. Ezen a napon a Duna-menti kultúrákat és élővilágot ünnepeljük.

A szakmai napra az ország minden pontjáról érkeznek a vízügyi szakemberek. Az idei évben közel 1000 fő vett részt a rendezvényen, ahol szakmai programok mellett lehetőség van különböző versenyeken is összemérni az erejüket a szakembereknek. A megnyitókat követően a vízügyi igazgatóságok igazgatói egy-egy facsemetét ültettek. Ezt követően a sportversenyek – kispályás foci, kosárlabda, strandröplabda és vizes akadálypálya - és a főzőverseny kezdődött, amelyeket szép eredménnyel zárta a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság:
strandröplabda: 1. hely
kosárlabda: 2. hely
vizes akadálypálya - női egyéniben: 1. hely; csapatban: 4. hely
főzőverseny: 1. hely

Sajnos a szurkolók hangerejét nem díjazták, de köszönhetően a lelkes kollégáknak biztosan ebben is dobogóra állhattunk volna.

Jövőre egy másik helyszínen ünnepli az ágazat Európa második leghosszabb folyamának születésnapját!