Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 708 6064
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 708 6064

Katus Viktor megemlékezés

2024. szeptember 23-án, életének 47. évében váratlanul elhunyt munkatársunk, Katus Viktor.

 

KATUS VIKTOR

(1978. augusztus 9. – 2024. szeptember 23.)

 

Viktor a közfoglalkoztatási program keretében került igazgatóságunkhoz, a Tassi-zsilip telephelyen végezte munkáját. Az akkori magas létszámból is azonnal kitűnt szakmai tudásával, rátermettségével és megbízhatóságával. 2012-től csatornaőrként, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozott.

Jó munkabírásával, megbízhatóságával elérte, hogy gépkezelői feladatok ellátásával is megbízták felettesei, amit szintén lelkiismeretesen végzett. Munkája mellett a kisgépszerelői végzettséget is megszerezte.

A szobafestő-mázoló és az asztalos szakképesítéseit az igazgatóság egész területén kamatoztatta, munkájának minősége mindenhova eljutott, így "sorban álltak érte". Ő készítette Tasson a közösségi ház fa bútorait, berendezéseit, valamint nyílászáróit, a budapesti központi irodaépületben számos helyiség festését és mázolását, továbbá kisebb-nagyobb asztalos munkákat, a ráckevei III. Szakaszmérnökségen festési-mázolási, meleg burkolási munkákat és Pásztó telephelyen a festést, hogy csak néhányat emeljünk ki.

Viktor az ár- és a belvízvédekezésekben, a vízminőségi káresemények védekezéseiben mindig tevékenyen részt vett, gyakran gépkezelői, szivattyúgépkezelői, vagy segédgátőri beosztásban. A 2024. szeptemberi dunai árvízvédekezésben még szeptember 22-én szolgálatban volt...

Aktív közösségi életet élt a tassi fafaragókkal, ezáltal több szobor őrzi a keze munkáját szülőfalujában Tasson, egyik kiemelkedő munkája a Szigetfői őrfa.

Minden kollégájával jó kapcsolatot ápolt, szolid, halk szavú volt. Mindenkivel megtalálta a közös hangot, hiányát nehéz lesz betölteni.

Példás családapa, szerető férj volt, aki sok időt szentelt a három gyermekének (Csongor 7 éves, Olivér 20 éves, Kristóf 22 éves) és feleségének (Anita). Tragikus halálával egy értékes, sokoldalú kollégát veszítettünk el.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!