Vízügyi roadshow

okoiskola-logo-kep2017. december 6-án - a Mikulás mellett - az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (KDVVIZIG) vezetői, kollégái is meglátogatták a Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola diákjait az országos vízügyi roadshow keretén belül, hogy népszerűsítsék a vízügyi szakmát.

A teremben összegyűlt 50 diák hangulatát Siklós Gabriella, OVF szóvivőjének játékos kérdései alapozta meg. Tiszteletét tette Dr. Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja, aki a Baján folyó vizes képzésekről számolt be részletesen, valamint az iskola által nyújtott lehetőségeket is felvázolta. Ezután Somlyódy Balázs, az OVF főigazgatója mutatta be a vízügyes mérnökök világát, és szakmai lehetőségeiket.

A „nagy emberek” után Csengeriné Veczán Éva, az OVF, és Markella Krisztián, a KDVVIZIG fiatal mérnökei meséltek életútjukról: hogyan lettek vízügyes mérnökök, miért választották ezt a szakmát, miért jó, hogy valaki vízépítő mérnök, vagy szakmérnök, valamint milyen munkák várnak az ágazatban dolgozókra, milyen a védekezést belülről megélni…

A roadshow végén az idei jégvédekezésről készített látványos filmmel búszúztunk a diákoktól.

IMG 20171206 112314 IMG 20171206 112855 IMG 20171206 114648 IMG 20171206 115638

Kvassay hajózsilip

Események

Igazgatósági fotópályázat (2017. október-december)

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság dolgozói körében meghirdetett fotópályázatra 2017. október-december hónapokban 9 db fénykép érkezett. A KDVVIZIG saját területén készült képek közül az alábbiak kapták a legjobb értékelést:

1. Váradi Imre: Kezdődik az ősz (Bátonyterenye, Lengyendi-patak, 2017.)

2. Terlaky Fanni: Csónak a Trianoni-csatornán (2017.)

3. Reichardt Anita: Az utolsó őszi nap (Kitűző VIII - Budapest, 2017.)

A beküldött képek a galériában megtekinthetők.

2

Igazgatósági fotópályázat (2017. szeptember)

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság dolgozói körében meghirdetett fotópályázatra 2017. szeptember hónapban 7 db fénykép érkezett. A KDVVIZIG saját területén készült képek közül az alábbiak kapták a legjobb értékelést:

1. Hanzel-Kojnok Katalin: Őrhalom (2017.)

2. Kovács Zsófia Adrienn: Lupa-tó (2017.)

3. Bahorecz Éva: Dömös (2017.)

A beküldött képek a galériában megtekinthetők.

3

XXIV. Ifjúsági Napok

mht2017. szeptember 21-22-én Dunaújvárosban került megrendezésre a Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Ifjúsági Napok című konferenciája. A KDVVIZIG munkatársai egy előadással és egy poszterrel készültek a rendezvényre:

Váradi Imre Miklós és Baros Tímea a "Drónok felhasználási lehetőségei a vízügyi szakmában" címmel tartottak előadást, mely az alábbi linken tekinthető meg:

előadás

Kondor Gergely "Pontfelhő-kiértékelési esettanulmányok" című poszterét állította ki, mellyel sikerült a legjobb poszter címet is megszereznie. A poszter és az oklevél az alábbi linkeken tekinthető meg:

poszter oklevél

A színvonalas munkákhoz és az elért sikerekhez ezúton gratulálunk!


Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

Központi telefon: +36 1 477 35 00