V. Hidak és Hídépítők Napja

A Hidak és Hídépítők Napja rendezvénysorozat idei, ötödik rendezvénye 2017. május 20-án került megrendezésre, „Széchenyi és a Lánchíd” témakörrel, a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban, a Lánchíd pesti hídfőjénél.

Délelőtt sárkányhajók versenye zajlott a Dunán, ahol a 10 fős hajók versenyében a vízügyes, vegyes legénységű hajó lett az első. Ezúton is gratulálunk a kollegáinknak a szép eredményért: Bíró Gyuláné, Bognár Patrícia, Markella Krisztián, Csizmadia János.

A vízi felvonuláson igazgatóságunk a Kitűző III. hajóval képviseltette magát, melyet utána – számos program mellett - az érdeklődők személyesen is megtekinthettek.

Az Akadémia előtti téren felállított sátorban a Vízrajzi és Adattári Osztály képviselői (Szakács Zsuzsánna, Katonáné Kozák Edit, Selyem Imre, Kőhalmi Ferenc, Berke Barnabás) bemutatták a vízrajzi szolgálat eszközeit, berendezéseit, képvetítések, kiadványok, nyomtatványok segítségével. Gyerekek körében nagy sikert aratott a vízrajzi totónk és a sikeres kitöltésért járó KDVVIZIG emblémával ellátott toll.

20170520 113926 20170520 121347

 IMG 20170520 124451 IMG 20170520 124510

Kvassay hajózsilip

Események

Igazgatósági fotópályázat (2018. február-március)

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság dolgozói körében meghirdetett fotópályázatra 2018. február-március hónapokban 14 db fénykép érkezett. A KDVVIZIG saját területén készült képek közül az alábbiak kapták a legjobb értékelést:

1. Benhardt Gyula: Téli táj- és műtárgy kép (Dabas-Sári, XXVII. csatorna, 2018.)

2. Szabó Tamás: Fázó, árva gólyahír (Felsőbabád, 2018.)

3. Németh Gábor: Borzas (Bugyi, 2018.)

A beküldött képek a galériában megtekinthetők.

8

Igazgatósági fotópályázat (2018. január)

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság dolgozói körében meghirdetett fotópályázatra 2018. január hónapban 3 db fénykép érkezett. A KDVVIZIG saját területén készült képek közül az alábbiak kapták a legjobb értékelést:

1. Bahorecz Éva: Balassagyarmat (2015.)

2. Kabarcz Ákos: Ipolydamásd (2017.)

3. Szilágyi Attila: Pesterzsébet téli hangulatban (2018.)

A beküldött képek a galériában megtekinthetők.

2

Igazgatósági fotópályázat (2017. október-december)

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság dolgozói körében meghirdetett fotópályázatra 2017. október-december hónapokban 9 db fénykép érkezett. A KDVVIZIG saját területén készült képek közül az alábbiak kapták a legjobb értékelést:

1. Váradi Imre: Kezdődik az ősz (Bátonyterenye, Lengyendi-patak, 2017.)

2. Terlaky Fanni: Csónak a Trianoni-csatornán (2017.)

3. Reichardt Anita: Az utolsó őszi nap (Kitűző VIII - Budapest, 2017.)

A beküldött képek a galériában megtekinthetők.

2


Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

Központi telefon: +36 1 477 35 00